Egy család felbomlásának legkritikusabb pontja a gyermekelhelyezés, a felügyeleti jog gyakorlása és a külön élő szülő kapcsolattartásának biztosítása a gyermekeivel.
Fontos leszögezni, hogy az 1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról 92.§-a kimondja, hogy „A gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével, személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermekétől különélő szülő joga és kötelessége, hogy gyermekével kapcsolatot tartson fenn, vele rendszeresen érintkezzen (a kapcsolattartás joga). A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.”
Mindez további megerősítést nyer az 1991. évi LXIV. Törvény a Gyermekek jogairól szóló, New Yorkban, 1989. november 20-án kelt Egyezmény kihirdetéséről 9.cikk 3. pontjában:
„Az egyezményben részes államok tiszteletben tartják a mindkét szülőjétől vagy ezek egyikétől külön élő gyermeknek azt a jogát, hogy személyes kapcsolatot és közvetlen érintkezést tarthasson fenn mindkét szülőjével, kivéve, ha ez a gyermek minden felett álló érdekeivel ellenkezik.”
Válás során gyakran az egyik fél a házasságból kilépni szándékozó felet a gyermekkel való kapcsolattartás ellehetetlenítésével bünteti, nem gondolva arra, hogy ez a gyermek számára épp olyan traumát okoz, mint a külön élő szülő számára. A gyermek egészséges lelki fejlődéséhez szükség van mindkét szülőjével való kapcsolatára. Vitathatatlanul nehéz és fájdalmas feldolgozni egy házastársi kapcsolat felbomlását. De talán éppen ez a tény – a gyermek joga a másik szülőjéhez – lehet egy olyan kapocs, ami segít abban, hogy egy békés, nyugodt válási folyamat után együttműködő, toleráns kapcsolat maradjon a szülők között.
Előfordul, hogy válás után a különélő fél eltűnik a gyermek életéből, akár éveken keresztül nem tartja a kapcsolatot a gyermekkel. Ennek számtalan oka lehet, azonban előbb-utóbb ezek a szülők is élni akarnak a kapcsolattartás jogával, illetve teljesíteni szeretnék szülői kötelességüket. Fontos látni, hogy ez a kapcsolattartás elsősorban a gyermek érdekét szolgálja, még akkor is, ha az addigi tapasztalatok alapján a szülő érdemtelen a gyermek szeretetére. A gyermeki szeretet feltétel nélküli és állandó.
Természetesen hosszabb kihagyás után az újrakezdés nem megy simán, átmenet nélkül. Fontos, hogy a találkozások körülményeit a szülők megállapodásban rögzítsék, a gyermek érdekeit és a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Előfordul, hogy szükség lehet ellenőrzött kapcsolattartásra. Ezekben az esetekben különös odafigyelésre és körültekintésre van szükség, hogy a gyermeket megkíméljük minden negatív hatástól.
Az újrakezdődő kapcsolattartás talán a mediáció legnehezebb területe. Itt állnak legtávolabb egymástól az álláspontok. A gondozószülő (aki a háztartásában neveli a gyermeket) úgy érzi, ha eddig nem kereste a másik szülő a gyermeket, akkor már ne is keresse, pláne, ha a tartásdíjat sem fizette az eltűnése után. A gondozószülő úgy véli, a gyermek beletörődött a másik szülő elvesztésébe, csak fölöslegesen zaklatnánk fel annak újbóli felbukkanásával. Gyakran a gyermek is elutasító, sértődött, haragos, nem érti, eddig miért nem kereste a másik szülő, és nem akarja a gondozó szülőjét sem megbántani. Egy azonban egészen biztos: ha nem mondja is, hiányzik neki a távol élő szülő. Mint látható, ez igen bonyolult, érzelmi bizonytalansággal, aggodalmakkal, sőt félelmekkel terhelt szituáció. Ilyenkor mindig szükség van pszichológus segítségére az összekuszálódott érzelmi szálak kibogozásához. Mellette azonban mindenképpen ajánlott a mediátor közreműködése. A mediáció során alkalmazott kommunikációs technika, a jövőorientáltság, a megállapodásra való törekvés a záloga lehet a probléma mielőbbi, megnyugtató és hosszútávon fenntartható rendezésének.
