Mi a mediáció?

„A mediáció, ez az ősi módszer gyors, olcsó, és kevésbé fájdalmas megoldása az emberek közötti konfliktusoknak.” /dr. Kardos Ferenc/ 

A konfliktuskezelés egy lehetséges módszere, amikor az egymással szemben álló felek között egy felkészült, semleges harmadik fél – a mediátor – közvetít.

A mediáción való részvétel önkéntes, a mediációs ülés a felek elhatározásából jön létre, a felek aktív közreműködésével, célja, hogy a végén minden résztvevő fél számára elfogadható, a felek által megfogalmazott és írásban rögzített nyertes-nyertes megállapodás szülessen.

Fontos tudni, hogy a mediáció nem terápia! A mediátor nem terapeuta! (Pontosabban lehet terapeuta is mediátor, de a mediálás folyamata akkor sem terápia. A két folyamat lényeges jegyekben eltér egymástól.) Bár vitathatatlanul szükséges a probléma megoldásához az előzmények és a vitában álló felek motivációjának feltárása, maga a mediáció előre mutató, nem a múlt sérelmeit próbálja orvosolni, nem keres bűnöst, hanem a jövőbeni életvezetéshez, a kialakult vitás helyzet kezelésére keres olyan azonnali megoldásokat, amelyek alkalmasak a további hosszú távú párbeszéd fenntartására, egy konstruktív, együttműködő kapcsolat biztosítására.

Tulajdonképpen egy alkufolyamat, amelyet a mediátor úgy irányít, hogy biztosítsa a felek között az egyenlő erőviszonyok fenntartását. Szükséges a felek kompromisszumkészsége és a megegyezésre való törekvése. Ugyanakkor a mediátornak figyelnie kell arra, hogy minden olyan probléma terítékre kerüljön a megbeszélések során, amely konfliktusforrás lehet.

A mediáció folyamán a vitában álló felek elsajátítanak egy olyan hatékony konfliktuskezelő módszert, amely segítségükre lesz további életükben is. Egyaránt jól használható a magánéletben (párkapcsolat, szülő-gyermek és egyéb rokoni kapcsolatok, barátok közötti és lakóközösségi viták) és a munkahelyi, iskolai, hivatali kommunikációban is.  A konfliktusok kezelésének megtanulása, a problémamegoldó kommunikáció alkalmazása az életminőség jelentős javulását eredményezi .

Bár a mediáció nem terápia, mégis – mondhatni mellékhatásként – általában javul a konfliktusban álló felek kapcsolata.

Nyertes -nyertes megállapodás