Válás – elkerülhető mediációval?

Van rá esély, ha a házastársi kapcsolat még őriz tartalékokat. Azonban homokba dugni a fejünket nincs értelme. A világ, ezzel együtt a családról a köztudatban élő kép változóban van. Ma már a családok töredéke él a hagyományos modell szerint, mint azt az alább idézett cikkben olvashatjuk.  Felgyorsult az élet körülöttünk, ezernyi impulzus ér minket naponta, sőt óránként. Kitágult a világ, új embereket, új lehetőségeket ismerünk meg.  Változik az ízlésünk, az élettel, a partnerünkkel szembeni elvárásaink.  Ami korábban természetes volt, néhány év alatt gyökeresen megváltozhat. Van, hogy kisebb a veszteség egy válással, mint anélkül.  A mediátor feladata, hogy a válni készülők között helyreállítsa a megromlott kommunikációt és így hozzá segítse a párokat  a számukra legideálisabb megoldás megtalálásához. Ma még Magyarországon kevesek számára ismert tény, hogy a válási „procedúra” mediátor közreműködésével jelentősen lerövidíthető és lényegesen olcsóbbá tehető.
Gyermektelen házaspárok esetében a mediátor közreműködésével megírt teljes körű megállapodást a bíróság elfogadja és jogerőre emeli egy tárgyalás keretében – ha az nem sérti egyik fél jogait sem, de erre természetesen a mediátor odafigyel. 

„A 2011-es népszámlálás adatai szerint ma Magyarországon a népesség 70%-a nem hagyományos családmodellben él… Úgy tűnik, a házasság nem az a stabil, életre szóló elköteleződésen alapuló létforma, amilyennek azt látni szeretnénk. Jellemző, hogy a házastársi konfliktusok megoldásának legelfogadottabb módja a válás. Ma 36-37.000 házasság köttetik egy évben, ezzel szemben 23.000 pár válik el évente. Új jelenség, hogy tartós házasságok is felbomlanak, melyre 30-40 éve nem volt példa. 50 felett, 20-30 év házasság után is elválnak házaspárok, miután a felnőtt gyerekek kirepültek…”

Lőrincz Orsolya pszichológus cikke Tóth Olga: Családformák és együttélési minták napjaink Magyarországán című előadásáról. (Magyar Családterápiás Egyesület XXVII. Vándorgyűlése, Keszthely, 2013. április 5.)

A teljes cikk itt:

http://felelosszulokiskolaja.hu/index.php/2013/04/22/a-magyarok-70-szazaleka-nem-hagyomanyos-csaladban-el

A bejegyzés kategóriája: Még több a mediálásról
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.